Pet~ofi verse és egy öregasszony

     Rendkivül szép és tanulságos történet. Még mesének is gyönyör^u...


     A hajlott hátú néni

     (Egy motoros küldte ezt a levelet.Azt hiszem, nem kell hozzá kommentár)

     Túrázásaink során a székelyderzsi Er~odtemplom falánál induláshoz
     készül~odtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkend~os,
     hajlott hátú néni.
     Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk. Amikor
     válaszoltunk, ezt kérdezte:
     - És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?

     Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:

     Járjatok be minden földet,
     Melyet Isten megteremtett,
     S nem akadtok bizonyára
     A magyar nemzet párjára.
     Vajon mit kell véle tenni:
     Szánni kell-e vagy megvetni? -
     Ha a föld isten kalapja,
     Hazánk a bokréta rajta!
     Oly szép ország, oly virító,
     Szemet-lelket andalító,
     És oly gazdag!... aranysárgán
     Ringatózik rónaságán
     A kalászok óceánja;
     S hegyeiben mennyi bánya!
     És ezekben annyi kincs van,
     Mennyit nem látsz álmaidban.
     S ilyen áldások dacára

     Ez a nemzet mégis árva,
     Mégis rongyos, mégis éhes,
     Közel áll az elveszéshez.
     S szellemének országában
     Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
     S mindezek maradnak ott lenn.
     Vagy ha éppen a véletlen
     Föltalálja hozni ~oket,
     Porban, sárban érnek véget,
     Vagy az ínség zivatarja
     ~Oket messze elsodorja,
     Messze t~olünk a világba,
     Idegen nép kincstárába,
     És ha ott ragyogni látjuk,
     Szánk-szemünket rájok tátjuk,
     S áldics~oséggel lakunk jól,
     Hogy ez innen van honunkból.

     Ez hát nemes büszkeségünk,
     Melyr~ol annyiszor mesélünk?
     Azzal dicsekedni váltig,
     Ami szégyenünkre válik!...
     Csak a magyar büszkeséget,
     Csak ezt ne emlegessétek!

     Ezer éve, hogy e nemzet
     Itt magának hazát szerzett,
     És ha j~one most halála,
     A jövend~o mit találna,
     Mi neki arról beszélne,
     Hogy itt hajdan magyar éle?
     S a világtörténet könyve?
     Ott sem lennénk följegyezve!
     És ha lennénk, jaj minékünk,
     Ezt olvasnák csak fel~olünk:
     "Élt egy nép a Tisza táján,
     Századokig, lomhán, gyáván."
     Óh hazám, mikor fogsz ismét
     Tenni egy sugárt, egy kis fényt
     Megrozsdásodott nevedre?
     Mikor ébredsz önérzetre?

     (Pet~ofi Sándor: A Magyar Nemzet)

     Majd folytatta:
     - Mondják, miért írt ez a Pet~ofi ilyeneket?

      Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el t~ole valamit.
      A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács.
      Ebb~ol kett~ot nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és
elcsoszogott.

      Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni!!!

      Én pedig leültem a székelyderzsi Er~odtemplom falához, és olyat tettem, ami
      rohadtul nem illik bele egy 40 körüli, er~osen borostás
túramotorosról alkotott képbe.
      Sírtam...
      És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal-, és jobboldalinak
      nevez~o, megosztó politikusok csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és
      hallgatnák meg, ahogy egy 88 éves, görbe hátú öregasszony ~OSZINTÉN Pet~ofit
      szaval a boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kett~ot odaad vadidegen
      embereknek.
      Talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor, ott, én.
      Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette ~oket oda,
      ahol vannak, és hogy mi dolguk a világban.