Január 18-ához, Árpád-házi Szent Margit ünnepéhez közeledünk. Ilyenkor az emlékezés és a megértés hangján kell szólnunk. Ám ahhoz, hogy mindezt megtehessük, el kell helyeznünk saját magunkat környezetünkben.

Viharosnak ígérkező XXI. századunk alighanem az erkölcsi kérdések és az értékek ezer harcát vetíti elénk: miközben a világ centralizálódik, a kormányok és a helyhatóságok egy távoli fenevad szolgálatába állnak, az emberek a magányos tömegbe, a boldog boldogtalanságba, a szabad szolgaságba szorulnak.

Az új évezred küszöbén a válságok időszakát éljük: válságban van a gazdaság, a jogrendszer, a természet, az éltető vidék, a normarend, a közélet és az egész társadalom. Ezek a válságok időről időre egyre több áldozatokat kívánnak tőlünk. Az emberiség úgy érzi magát, mint a nyárfa, amelynek ágait élősködő fagyöngyök százai lepték el, meggátolva a növekedésben, a harmóniában, végül pedig magában az életben is.

Ilyenkor az új esztendő elején különösen időszerű, hogy a múlt-jelen-jövő szerves egységéről számot vessünk, benne saját szükségszerű és elrendelt szerepünket felfedezzük, küldetéstudatunkat és a hívó szót, a késztető erőt megtapinthassuk.

A válság nemesítő áldozatokat kíván meg tőlünk. A XX. század egyik lényeges tanulsága az, ahogy a jóléti demokrácia távolivá, (meg)érthetetlenné tette számunkra a nélkülözés, az ínség és sajnos az áldozatvállalás szavakat. Az ember már-már istennek gondolta magát, hitt a kapitalizmus (vagy a kommunizmus) lassan szentként tisztelt rendszerében. Ez a néhány évtizednyi jólét szinte rommá tette társadalmunkat: soha ennyi hitetlen ember nem volt az országban és az egész világban, mint napjainkban.

A válság kizökkent bennünket a mindennapok rutinszerű cselekedeteiből, a felkeléstől a lefekvésig szinte már-már beprogramozott agymechanizmusainkból. Mondhatnám úgy is, a gondolkodásra késztetett ember visszanyerte szabadságának egy részét, a gondoskodás szabadságát, amelyről úgy mondott le, hogy arról meg sem kérdezték, sőt azt észlelni sem tudta.

A liberális kapitalizmus válsága lassacskán egyre szélesebb tömegek szemét nyitja fel. Ezek a feléledő, ébredező emberek felismerik a világ igazi értékeit, és önmagukban kegyetlenül leszámolnak a lélek börtönével, a kapitalista rendszer spekulatív dogmáival.

Nagyszerű felfedezések ezek: ráébredni egy szép napon arra, hogy a materiális javak mellett léteznek az immateriális javak is. S ami nagyon különös, amíg az előbbi a valóságban eszközként viselkedik (pl. pénz), addig az utóbbiak (pl. hit, szeretet, de akár egy műemlék épület is vagy egy védett folyóvölgy) egyszerűen nem képesek inflálódni. Ilyenkor, válság idején sokkal szélesebb az út, ami bennünket az értékekhez visszavezet. Visszavezet, hiszen innen távolodtunk el, elutasítva a régi öregek tanácsait, az intő jeleket, megtagadva hagyományainkat és lelkünk hívó szavait.

Értsük hát meg, a válság legalább annyi jót, mint amennyi rosszat jelent közösségünk számára: jelent vért és verítéket, de magában hordozza a változást, az új időket, a még formálható korok eljövetelét is. Ha hiszünk abban, hogy a világot jobbá tudjuk tenni, akkor egy percig se csüggedjünk!

Ebben a megértésben segíthetnek nekünk a példaképek, vagyis azok a régi elődök, akik életüket valamely igazán nemes célért áldozták fel. Közülük is kiemelkedik a magyar nép régi szentje, Árpád-házi Margit, IV. Béla magyar király leánya.

Árpád-házi Szent Margit élete

Amikor IV. Béla 1241-ben a vérzivataros tatárjárás idején, a muhi csatában súlyos vereséget szenvedve menekülésre kényszerült, feleségével, a bizánci Laszkarisz Máriával elhatározták, hogy születendő gyermeküket Magyarországért ajánlják fel.¹ E küldetés jegyében látta meg a napvilágot Margit 1242 januárjában a magyar tenger partján, a dalmáciai Klissza városában.²

Szülei fogadalmukhoz hűen 3-4 éves korában beadták a gyermeket a veszprémvölgyi domonkosok Katalinról elnevezett kolostorába. Tíz éves korában költözött át a Nyulak szigetére, a mai – róla elnevezett – Margit-szigetre, ahol apja építtetett – napjainkban még romjaiban is impozáns – templomot és zárdát.

Margit sokat imádkozott, a legalantasabb feladatok ellátását is áldozatkészen vállalta, ugyanakkor olvasásra és a korábbi szentek életének tanulmányozására is áldozott időt. Szülei fogadalmát, egyéni küldetését nemcsak elfogadta, hanem szabad akarattal vállalta is azt, visszautasítva két király és egy herceg házassági ajánlatát.³

Valóságos aszkéta volt: böjtökkel, önkorbácsolással vezekelt, nappal fáradalmat nem kímélve dolgozott, míg éjszaka imádkozott. Egyéni küldetését a vezeklésben, az állandó imádkozásban élte meg.

29 éves korában, 1271. január 18-án⁴ hunyt el a Nyulak szigetén. Rövid életéből számos csoda, természetfeletti történés maradt fenn az emlékezetben és a kódexekben. Már 1276-ban boldoggá avatták, s bár a nép kezdettől fogva szentként tisztelte, végül csak 1943-ban kapta meg ezt a titulust XII. Piusz római pápától.

A Szent Margit életét feldolgozó kódex érdekessége, hogy egyik legjelentősebb Árpád-kori nyelvemlékünk is egyben – tudniillik édes anyanyelvünkön íródott. Megsárgult, megkeményedett oldalak már ezek, melyek lapozáskor ropognak, ám rajtuk a barna színű gubacstinta szerencsére jól olvashatóan fönnmaradt. A Pray-kódexben jegyzett legendát 1510-ben, a török veszedelemtől való rettegés évszázadában másolta le az ismeretlen eredetiről (vagy már annak is egy kópiájáról) a jellegzetesen szép, fegyelmezett írású Ráskai Lea.

Kevés olyan szépen dokumentált történelmi emlékünk maradt fenn ebből a korból, mint a Margit-legenda. Talán ez sem véletlen. Nagy szükségünk van erre az életútra, hogy általa az élet igazi értékeit, bennük egyéni küldetésünket felfedezzük.

Az örökség

A népemlékezetben és a különféle kódexekben fennmaradt, Szent Margitra vonatkozó emlékek és feljegyzések alapján lehet meghatározni mindazt az értéket, amit számunkra, XXI. századi emberek számára Szent Margit jelenthet. Mivel az életéről szóló kódexek több száz oldal terjedelműek, ezért e rövid esszé nem tűzheti ki célul annak az ismeretanyagnak és ráépülő tartalmaknak az átadását, amelyekről könyvek, kötetek szólhatnának.

Ahhoz, hogy Margit örökségét megismerjük, elmélyülten kell gondolkodnunk Szent Margit életéről. Mi az, amit ebből a rövid, szenvedő életből meríthetünk? Mindenekelőtt a küldetés, az elrendelt személyes sors elfogadása szabad akaratból. A XXI. század embertömegei nem lelik helyüket a világban. S azoktól is, akik már felismerték elhivatottságukat, valljuk be, rendkívüli képességeket kíván meg a már megtalált fonál követése. Egy-egy kedvező lehetőség olykor a legkönnyebben magával ragad bennünket, letérítve minket a már megkezdett útról. Szent Margit ebben is példát mutat számunkra: két király és egy herceg kérte meg hiába a kezét, ő továbbra is a zárdát választotta. Margit lemondott a könnyű életről, a pompáról, a kényelemről s helyette vállalta a szenvedést – saját küldetését.

Szent Margit nem elvi, hanem gyakorló keresztény volt: a keresztény értékrendet amellett, hogy vallotta, követte is. Nemcsak vigasztalta a rászorulókat, hanem saját küldetésének megfelelően a szüleitől kapott drága ruháit, kincseit is szétosztotta a szegények között. Ez az igazi kereszténység – keresztény volt a szó eredeti értelmében, Krisztus-követő.

Az ima erejéről talán kevés életút győzhet meg minket olyan hitelesen, mint Árpád-házi Margité. Betegek tömegei járultak elé, akiket imádsággal segített. Közülük igen sokan gyógyultak meg, akik úgy érezték, Margit imáinak hála.

Szent Margit egész életét hazájáért és népéért áldozta fel szüntelen vezekléssel, imádsággal. Mi mást tehetett volna egy törékeny apáca az egész Kárpát-medencéért, minthogy végigimádkozta az életét? Ez az Árpád-házi királylány vállalva saját hivatását, örökre példa lehet számunkra, hiszen cselekedett, számos eredménnyel, jobbá téve a saját és az utókor helyzetét is.

Margit még életében világhírű lett, Európában mindenütt elbeszélték csodatetteit, áldozatosságát és önfeláldozó vezeklését. Nem csoda, hogy életútját a nyugati kolostorokban is kézről kézre adták tovább.

A margitos szellemiség nem is választható el mindattól a kultusztól, amely Szent Margit életére épült. Bár szentté avatása évszázadokig váratott magára, Margitot a nép annál is inkább tisztelte. Számos templom, kegyhely vagy akár földrajzi név emlékezik meg róla. Közülük is kiemelkedő a (Szent) Margit-sziget, az egykori Nyulak szigete, amit annak ellenére hívunk így, hogy IV. Béla rendelete alapján egy időben Boldogasszony szigetének neveztetett.⁵

A törvénytelen kommunizmus negyven éve után ma már bizonyára kevesen tudják, hogy margitos búcsújáróhelyek is vannak hazánkban. Ezek között is kiemelkedő a Nógrád megyei Karancs hegyen található kápolna, amely már a középkor óta kegyhely.⁶

Számos freskó, műalkotás ábrázolja Margitot szerte a világban. Az ő életéről szól Gárdonyi Géza híres regénye, az Isten rabjai című, de írt róla Kodolányi János és Krúdy Gyula is. Szent Margit legendáját Ady Endre is megénekelte.

A küldetés

Szent Margit, a Nyulak szigetén imádkozó, hazájáért és népéért vezeklő apáca maga volt a küldetés: szülei ezért az országért ajánlották fel. Ő maga is felismerte a hívó szót, amely mintegy visszaigazolásképpen a megkezdett út folytatására szólította.

Így vagyunk ezzel valamennyien: katolikusok, protestánsok, más vallásúak vagy akár felekezeten kívüliek, közösségek és egyének, függetlenül attól, hogy a világ melyik pontján élünk. Van egy küldetésünk, amit meg kell találnunk önmagunkban. Kérnünk kell a Gondviselést, hogy mutassa meg az utat, amelyen járnunk kell. Mennyi embertársunk hánykolódik kilátástalanul az élet tengerén, amiért célját nem leli benne!

Célokat ugyanakkor nem pusztán egyéneknek, hanem közösségeknek is ki kell tűzniük maguk elé. Meggyőződéssel vallom, hogy a margitos eszmeiség építőköve lesz egy körvonalazódó, a későbbiekben megszülető nemzetstratégiának. Margit nemcsak az egyén, hanem az egész közösség példaképe is egyben.

A kis közösségek, amelyek a nagy társadalom jobbításán fáradoznak, hasonlóképpen meghatározó küldetéssel bírnak. Így van ez a Váralja Szövetség és más szervezetek esetében is, hiszen az értékalapú együttgondolkodás termékeny talaja a közösség, amelyet sziklára kell építenünk: szilárd értékrendre, elhivatottságra és áldozatosságra.

A küldetést mindig a küldetés alanyának kell felismernie: bár Margitot szülei ajánlották fel, az áldozati szerepre ő maga tudatosan vállalkozott. Meg kell látnunk a bennünk rejlő hivatást, meg kell hallanunk a hívó szót és útra kell kelnünk.

Összegzés

Történeti okoknál fogva is érthető, hogy a Váralja Szövetség értékközössége számára nem közömbös jelentőségű Szent Margit élete, hiszen szervezetünk 2008-ban a Szent Margit Gimnázium falai között alakult meg. Célként kell ugyanakkor kitűznünk, hogy ez a margitos szellemiség folyamatosan áthassa közösségünket, erőt merítve, támaszt lelve és példaképet látva magunk előtt a küzdelmekben.

Margit imái vezekelve szállnak – áll a magyar szentek himnuszában.⁷ Nem véletlen ilyen hatalmas a tisztelete a magyar nép körében ennek a földi szemmel ítélve igazán sanyarú, áldozatos életet élt királylánynak. Amikor Ödögej kán meghalt, a tatár hordák hazatértek Ázsiába, hogy a kánválasztáson valamennyien jelen legyenek, hogy azután majd újra visszatérhessenek Európába pusztítani. Évtizedeken keresztül napirenden volt egy újabb tatárjárás, amely végül 1285-ben Nogáj kán vezetésével be is következett.⁸ Talán éppen Margit imáit hallgatta meg a Gondviselés, amikor a tatárok pusztításától megkímélte hazánkat: a tatárok ugyanis vereséget szenvedtek IV. László király seregeitől és kiűzettek az országból.

A tatárok visszatérésétől fenyegető évszázadban Margit nem is tehetett mást hazánkért, minthogy vezekelt és imádkozott. Egy elesettnek látszó, törékeny apáca évszázadokon keresztül adott fényt ennek az országnak – s ad a mai napig. Szent Margitot sohasem győzte le a csüggedés, mivel erős hite volt.

Napjainkban, a válságok évszázadában úgy a kisközösségek, a civil társadalom, mint ahogy végső soron az egész nemzet hitehagyott, reményvesztett, apatikus tömeggé hullik szét. Ne hagyjuk a bennünk világító lámpást kialudni, engedjük be szívünkbe a margitos szellemiséget, a Hit és Vállalás programját!

Emlékezz, magyar!

„Vitam et praeclara merita a nobis visa magis, quam audita in memoriam revocamus."

(Margitnak életét és kiváló érdemeit inkább szemtanúként, mint hallomás alapján idézzük emlékezetünkbe.)

2013. január 15.

*

Források

¹ Szent Margit élete 1510 – a Magyar Tudományos Akadémia kiadványa, bevezetését írta: P. Balázs János

² Szent Margit életrajzírói szerint a dalmáciai Klisszában született. Baros Gyula „Boldog Margit legendája” c. művében egyedüliként a Turóc vármegyei Znióváralját jelöli meg születésének helyéül.

³ Valamennyi életrajzi adat az eredeti Margit-legendából származik.

⁴ Bár halálának éveként 1270-et jegyeztek fel, Szent Margit valójában 1271-ben hunyt el. Ennek oka, hogy a domonkos rendiek március 25-től, Jézus fogantatása napjától számolták az újévet, így január 18. náluk még az óévhez került.

⁵ P. Balázs János bevezetője (Szent Margit élete 1510 – MTA kiadvány)

⁶ Bár a Magyar Katolikus Lexikon szerint a Karancs-hegyi kápolna titulusa Antiochiai Szent Margit, de valamennyi más forrás, így a szájhagyomány, a helyiek vélekedése és nem utolsó sorban a kápolnáról szóló legenda is a kegyhelyet Árpád-házi Szent Margit-kápolnaként ismeri.

⁷ Az „Isten, hazánkért…” kezdetű katolikus énekben.

⁸ Magyar Katolikus Lexikon, tatárdúlás címszó alatt.